Sneci, alapítványunk egyik legrégebbi kutyája nyugdíjba vonult.
Gazdája Tündi sorai:
“Sneci az első kutyánk – amikor az ideiglenes befogadójánál először találkoztunk vele, az olyan tapasztalása volt az örömnek, amit mindenképpen meg akartam osztani másokkal és ami végül a terápiás munka felé is elindított: csak ültünk a kanapén, és Sneci, mint egy kis vakond sündörgött körülöttünk. Ez már tíz éve volt, de most is emlékszem, hogy milyen volt ennek az új bolondos jelenlétnek a társaságában lenni.
Hét éve vizsgáztunk, és a munka egyik első terepe az újszülött kisfiam motiválása volt tornáztatás közben. Bár Sneci a hálából leginkább a pozitív érzelmi hangoltsagot észleli, azért jó lenne egész konkrétan átadni neki, hogy mennyit jelentett az, ahogyan hozzátett a családunk érzelmi állapotához egy kacskaringósabb időszakban.
Rajtunk kívül még számtalan csoportot felpezsdített ficánkoló jelenlétével, több alkalommal választotta ki az épp legszomorúbb résztvevőt hogy egy kis tacskónyállal átvarázsolja a hangulatot. Kedvenc feladatainak egyike a jutalomfalat keresgélése volt a gyerekeken, ilyenkor megváltozik a levegővétele, és kis szuszmákolással keresi a falatot, hogy aztán sokszor teljesen észrevétlenül kiegye a zokni korcából.
Habitusa szerencsére a nyugdíjazástól teljesen függetlenül változatlan, a ficergés továbbra is abszolút jellemzője, leszámítva a pihenési szakaszokat amikor akkurátusan megkeresi a környék legeslegpuhább felületét. Nyugdíjazási ajándéka így aztán egy túlméretezett extrém puha takaró lesz a már eleve túlméretezett extrém puha fekhelyére.
Köszönöm Sneci hogy ott lehettem amikor csodák történtek körülötted.”
Hosszú és boldog éveket az új puha takaróddal, köszönjük a munkátokat!
